|
41. Szamizdat falfirka üzenete.
A falfirka elitélendő, mert környezet rommboló. Ennek a falfirkának azonban megfontolandó, érdemi, történelmi üzenete volt.
2004 februárban Budán a Móricz Zsigmond tér környékén több azonos szövegű „falfirka” jelent meg, amely azt kívánta tudatni velünk, hogy „Ez már Izrael”.
Ez a falfirka egy tömör kijelentésben fejezte ki azt a veszélyt, ami a magyarságra leselkedik, ami az ország megmaradását fenyegeti .Elképzelem hogy az elkövető lelkében, szívében milyen viharok dúlhattak, amíg cselekvő elhatározásra jutott, ami aztán végülis kivitte a utcára tiltott cselekedetet elkövetni. Gondolhatta, ha másképpen nem lehet, hát így vezeti le tehetetlen dühét az egyre erősödő coinista gyalázkodás ellen, amelyiknek konkrét célja most éppen gróf Teleki Pál szobra felállítása ellen irányult.
Az általános jellegű vészjelzésként megjelentetett falfirka jogosságát az azóta bekövet-kezett politikai történések kezdik kitölteni tartalommal.
Azóta a rasszistázás, fasisztázás, antiszemitázás gyűlöletet indukáló szövege felerősödött, s mindig csak egy irányból, az SZDSZ és szimpatizánsai felöl ömlenének a közéletre egyre nagyobb mértékben, és arroganciával, s most már – a Habsburgok nyomaiba lépve - azt is követelik, hogy ők határozzák meg nekünk „bennszülötteknek”, hogy történelmi eseménye-inket, személyeinket hogyan, és értékelhetjük-e egyáltalán.
Kétszáz éve a Habsburgok vindikálták maguknak ezt a „jogot”, amikor Budenz Józsefet ültet-ték a Magyar Tudományos Akadémia élére, s találták ki a finn-ugor elméletet, eltörlendő a magyarság dicsőséges, önálló őseredet-múltját, és vele együtt a hun-avar elődeink Európát formáló tetteit is.
Ma ezt a szerepet konkrét esetekre koncentráltan alkalmazzák. Előírják pl- a holokauszt mindent felülmúló elismerés legyen ; törvényileg köteleznék a nem létezett gázkamrák elfogadását ; a „bűnös nép „ teóriájának a II, világháborúval kapcsolatos kizárólagos alkalmazását stb. ; most pedig megkövetelnék gróf Teleki Pál miniszterelnök szájízük szerinti történelmi értékelését, vagyis negligálását.
Mi nagy magyarnak, Churchill-lel együtt kiemelkedő történelmi személyiségnek tarjuk, aki a vérzivataros időkben inkább feláldozta életét, csakhogy megmaradhasson az emberi, a politi-kai tisztesség , a becsület talaján. Ez a fajta becsületes, és jellemzően magyar kiállás a bírálók, az ellenzők történelmében lehet idegen, nálunk azonban nemzeti sajátosság, történelmi hagyo- mány.
Elég volt a magyar történelemnek idegen népek szájíze szerinti meghamisításából, átfor-málásából , ezért nem törődve az ájvékolásokból, mindenképpen állítsuk fel gróf Teleki Pál szobrát, megcáfolva egyúttal a fent idézett falfirkát is.
Pécs, 2004. február 29
Gróf Endre közgazdász
| |