kozgazda
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Menü
     
Politikai linkek
     
Web Partnereim
     
Másvallásuak uralma, antiszemitizmus.
Másvallásuak uralma, antiszemitizmus. : 4 Tamás Gáspár Miklós a tudálékossággal álcázott magyargyűlölő

4 Tamás Gáspár Miklós a tudálékossággal álcázott magyargyűlölő

  2013.02.14. 20:27

Egy kis  adalék, hogyan támadja  Romániában szerzett ismereteivel a magyar "golyok" elkölcsét,és a közéletet.


Seszták Ágnes kontra Tamás G.M.

A Magyar Nemzet  napilapban „ Minden kezdődik elölről” Seszták Ágnes által írt cikk  Tamás Gáspár Miklósban  kiverte az SZDSZ gyökerű biztosítékot, s „Kedvetlen válasz Seszták Ágnesnak” cím alatt próbálta magyarázni,  minden megjegyzést nevetséges rága-lomnak minősítve politikai bizonyítványát,. Közben megkísérli bizonygatni, hogy ő milyen elkötelezett  magyar.  Azzal például, hogy  bizony ő ellenezte  a kormány politikáját is, főleg sokszor  írt a nyugati muzulmán , és a szerb  rasszizmusról, a kisebbségek védelméről és egyébről a különböző nyugati lapokban stb. Nála ez jellemzi az igazi magyart. Gondolom meg az a felhívása, amit 1998-ban eresztett meg

„Döntsétek fel azokat az újságpavilonokat, ahol nemzeti szellemű újságokat árulnak. (Napi Magyarország 1998 jún.23)

vagy ahogyan támogatta a nemzet és ifjúságromboló devianciákat

„A marihuana ártalmatlan, kb. olyan ártalmatlan, mint a fokhagyma, egészségesebb mint a szivar, a bor és a hírlap” (Magyar Hírlap 2000 nov.13)

„…a homoszexualitás  NEM természetellenes, Szögezzük le hadd tudja mindenki: a homoszexualitás természetes” (Magyar Hírlap 2000 nov.13)

Lángoló magyarságát fejezte ki amikor írta:

„A bírák jelentős része ahhoz a felső középosztályhoz tartozik, amely cigányelle-nes, nőellenes, homorób, idegengyűlölő, antiszemita és mélyen lenézi a kitaszított személyeket. (Magyar Demokrata 2003 nov.20)

avagy:

amikor  gátlástalanul üvöltve fasisztázott a Moszkva téren egy  cigány gyereket  ér kardos megszúráskor. Közben kiderült, hogy az elkövető is cigány volt.

Van egy ide illő „magyar” közmondás: „Kutyából nem lesz szalonna”. a Cheuchescu  párt korábbi tagjából, na meg SZDSZ kötődésű múltjából akkor sem lesz soha elfogadható, a  magyar Haza számára értékes ember, ha most  „a patkány menekül a hajóról” szindróma alapján színlelt igazodási politikát  mímel.

Természetesen a burkolt antiszemitázás sem maradhatott ki válaszából,  amikor identitása jellemzésénél  zsidó származása  mint meghatározó momentum került  szóba, amit pedig éppen ő hangsúlyozott ki évekkel ezelőtt a Szombat című zsidó folyóiratban.

A Seszták cikk lényege nem Tamás Gáspár Miklós  személye volt. Ő mint emblematikus figura  kapott helyet csupán, mint aki megtestesíti azt az irányzatot, ami  jellemzi a mai közéletet, a kormány  tevékenységét, az ország anyagi és szellemi lezüllesztését. Kellenek ezek a Seszták-féle felvilágosító cikkek, mert a gyógyuláshoz  nemcsak a következményt kell megállapítani,  hanem elsősorban  az  okot kell diagnosztikálni.    

Pécs 2009 nov.19

Gróf Endre közgazdász

 

 

     
BlogPlusz
Friss bejegyzések
A blogban még nem található bejegyzés.
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Archívum
A blogban még nem található bejegyzés.
     
Látogatók
Indulás: 2013-01-24
     
Háttérzene
     

"Ne tagadd meg a fajt miből eredtél, lángoló vért miből születtél, a föld mely éltet s eltakar, ha magyarnak születtél, hát maradj                                                                                             MAGYAR!"                                                                                                                                     

     

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!