A „Nober-díjas nemzetgyalázás” című Magyar Nemzet cikke tökéletesen igazat írt, pedig csak héza- gosan ismertette a Kertész Imrére vonatkozó megállapításokat, véleményeket. Már maga a Nobel-díj megadása is egy nemzetgyalázás volt. Akik előterjesztették maguk is tudták, hogy Kertész írói tevé- kenysége még akármilyen kisebb minőségű, pláne nem  egy ilyen magas rangú kitüntetéshez  egyen- lő a nullával.Ugyanis az előző évben a magyar irodalom jegyében rendezett Frankfurt- i könyvkiállításon még a nevét sem ismerték. Nem is ismerhették, miután addigi „irodalmi” tevékenysége egy plágium- nak minősülő írásban merült ki. A kitüntetés jellegét az alábbi idézetek fogalmazták meg:

A kitüntetésre tulajdonképpen

- nemcsak Landessmann magyarországi főrabbi kijelentésének mintegy igazolandó folytatásaként        kerülhetett sor

(„Ha felsorolnánk azoknak a zsidóknak az értékeit a magyar kultúrában, amit ha kivonnánk Magyarországról ,akkor nem maradna más csak a  bő gatya és a fütyülős barack.”(Landeszmann dosszié 17 old.) hanem a          

-a magyar nemzettudat elleni támadásnak a magyar irodalom területére történő

                   kiterjesztését is szolgálta 

a Szentkorona, a Szent Jobb, az Árpádsávos zászló, a Turul madár, a Himnusz stb. után,  Simon Perez Izraeli elnök által bejelentett, már nem is leplezett cél érde-kében. (Felvásároljuk Magyarországot)

Az pedig, hogy egyes történések, avagy személyek  bárminemű bírálata borzasztóan irritálja a magyar-gyűlölő  SZDSZ-t, -melynek Gusztos Péter adott most  hangot a parlamentben- az  ennek a pártnak  lényegéből fakadó hozzáállása, megfelelő mennyiségű antiszemitázással, nácizás, fasisztázással, rasszistázással „leöntve”.

Örvendetes számunkra  azonban az, hogy  ma már egyre nyilvánvalóbbá válik a magyar nép előtt, (lásd támogatottság) hogy  az SZDSZ milyen célt szolgál, és kiknek az érdekeit képviseli.

Ezért :

ma már  a nemzettudat , a magyarság-szolgálat, a hazaszeretet minőségi  etalonjává vált   a le-antiszemitázás, le-fasisztázás, le-rasszistázás,  annak gyakorisága és vehemenciájának mértéke szerint.

Sajnos Imre Kertész  emlékezete is csak írói képességének szintjén vegzál, amikor arról beszél, hogy

„Nagyon örülnék,, ha valóban a javára lehetnék Magyarországnak, a hazámnak”.

Mert hogyan is nyilatkozgatott a Nobel-díj átvételét követően,állítólagos hazájáról ?

Ezek után azt gondolhatjuk, hogy hirtelen feltörő  „Magyarország-szeretete” már bizonyára  a Simon  Peres által megálmodott  zsidó bázissá  váló magyarországi  időkre vizionált .

Minden hazáját szerető magyarnak feladata, hogy ez a fajta „Magyarság-szeretet, vízió is maradjon.   

Az Isten bennünket úgy segéljen!

Pécs, 2009 nov. 

Gróf Endre közgazdász