11. MSZP-s képviselet a nyugdíjasok ellen
A Magyar Nyugdíjasok Egyesülete az MSZP érdekét és nem a nyugdíjasokét képviselte. Ellene volt a 14.-ik havi jutalomjellegű nyugdíjfolyósításnak. Hát így fest egy MSZP vezényletű érdekképviselet. A Pécsi Recski Szövetség tiltakozása olvasható
Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek
Országos Szövetsége
Jankovits György elnök
Határozottan tiltakozunk az ellen az állásfoglalása ellen, - mely szerint ellenzi a 14-ik havi nyugdíj bevezetését , és ehhez kapcsoltan a statisztikai értelmű teljes foglalkoztatása való törekvést - mert állásfoglalása ellenkezik mind a már nyugdíjban lévők, mind a nyugdíjkorhatárt közelítők érdekeivel , sőt még a költségvetés érdekeivel is.
Úgy véljük, hogy Ön szereptévesztésben van, vagy éppen most játsza valódi szerepét ? Múltját , s benne MSZP-s kötődését tekintve , ezen utóbbi látszik a valószínűbbnek !
Szakmai hozzáértésre Önnél nem lenne ildomos apellálni , de úgy látszik a fenti kötődése miatt józan megítélésre sem, sőt a nyugdíjas társadalom legnagyobb sajnálatára, még a megbízatásá-ból kötelezőn fakadó érdekvédelemre sem számíthatunk, pedig éppen ezért került az elnöki székbe.
Mert hát milyen alapon veti el a 14-ik havi nyugdíj bevezetését ? Félti a költségvetést, vagy inkább sokallja a nyugdíjasoknak jutó összeget. ?
Kijelentésének erkölcsi abszurditása egyértelmű , ezért csupán annak szakmai tarthatatlanságát kívánjuk feltárni az alábbiak szerint.
A 14-iki havi nyugdíj –csakúgy mint a 13-ik havi- „ jutalmazás” jellegű , amelyet ilyen megfontolásból kapnának a nyugdíjasok . Hasonló a munkavállalókéhoz , azzal a nagyon lényeges különbséggel , hogy ez a fajta külön juttatás nem szolgál egyúttal a későbbi nyugdíjemelések alapjául is .
Ezzel szemben az MSZP javaslata , mely szerint ha az 55 éves munkanélküli nyugdíjasok korengedményes nyug-díjba mehetnének, annak
az egyénre gyakorolt kihatása a következő lenne.
Nagyon alacsony nyugdíjra , a teljes nyugdíj 60 %-ára számíthatnának , s a mostani keresetük értéke mint nyugdíj-alap elinflálódna a nyugdíjkorhatár idejéig.
Kevés lenne a szolgálati idejük , így a nyugdíjkorhatár elérése után e miatt sem számíthatnának elfogadható ellátási összegre , és egész hátralévő életükben ilyen alacsony nyugdíjból kellene tengődniük;
Érdekük tehát az, hogy minél többen munkába állhassanak , hogy egyrészt megfelelő jövedelemhez juthassanak addig is amíg elérik a nyugdíjkorhatárt, másrészt pedig hogy egyúttal magasabb nyugdíjalapot is biztosíthassanak nyugdíjas éveikhez.
Társadalmi kihatása pedig :
megnövekedne a nyugdíjasok számaránya , és a kifizetendő összeg ,ugyanakkor csökkenne a nyugdíjalapot képező befizetések mértéke , és havonta állandó kifizetéssel terhelné a költségvetést.
Az MSZP javaslata tehát növelné a nyugdíjkifizetések összegét és csökkentené a társadalombiztosítási befizetési lehetőségek számát , miközben konzerválná az ellátás nagyon alacsony szintjét.
Ön tehát nemcsak a nyugdíjasok , de a költségvetés, vagyis az egész társadalom érdekei ellen is állást foglalt.
Mindezek miatt sajnálattal kell megállapítanunk, hogy nem képes képviselni a nyugdíjas társadalmat MSZP-s pátkötődése miatt . Ezért az lenne az egyedüli erkölcsös tette , ha átadná az elnöki tisztséget olyannak , aki nem pártpolitikai megbízatásnak , hanem önzetlen érdekképviseleti feladatnak tekintené az elnöki tisztséget.
Pécs, 2006 február 15.
Aláírás : Pecsét és Recski Szövetség elnöke és több tagja
|