|
12. Medgyessy a nemzetáruló
Medgyessy mint a D-209-es kommunista spicli(ügynök) együtt kvaterkázott Nastasaval a trianoni megemlékezésükön .USA-beli látodgatásakor tovább alázkodott és súlyos anyagi vonzatú szükségtelen igéreteket tett, nmelynek következményeit ma is nyögjük.
Bűn és bűnhődés
Dosztojevszkij könyvének csak a címét idézem, amikor a mai politikai történések okait keresem. De utalni szeretnék a kereszténység tanításaira is, mely szerint mindenkinek számot kell majd adni a bűneiről, s számolni a következményekkel is. A hitbéli bűnök tekintetében csak a halál után, de a politikai bűnök esetében „a számonkérő érdekeinek megfelelően” jelen-nek meg a következmények, amelyek a kérdéses személy társadalmi helyzetéhez, betöltött funkciójához igazodóan érintenek, s tesznek szenvedő alannyá kisebb, vagy nagyobb közös-ségeket, vagy akár egy egész nemzetet, országot is. Ez figyelhető meg a mai MSZP- SZDSZ kormány esetében is.
A miniszterelnök ugyanis egy D 209 sorszámú szt. tiszt (Medgyessy), akinek , a kormány prominens tagjaival együtt közös vonásuk, hogy mindannyian a „Nyugat” ádáz ellenségei, a kommunista diktatúra vezető képviselői, megvalósítói, dirigensei voltak. Bűnük tehát elévülhetetlenül nagy mindazok szemében, akik tőlünk nyugatra a világot jelentik, képvise-lik, akik eme diktatúra kérlelhetetlen céltáblái, célpontjai voltak.
Ilyen súlyos politikai múlttal elvárható-e, egyáltalán lehet-e egyenes gerinccel, felemelt fejjel, nemzeti öntudattal, egyenrangú félként tárgyalni, érdeket képviselni, még inkább szembeszállni az ország érdekei ellen ható követelésekkel , s kedvezőbb pozíciót követelni azoktól, akiket eddig hazug, mocskos, népeket leigázó, piszkos kapitalistáknak, elpusztítan-dó ellenségeknek kiáltottak ki. A válasz azt hiszem mindenki számára egyértelmű, hogy nem lehet !
Ezzel Medgyessy is tisztában van, hisz már regnálása elején sietett üzenetet küldeni „Nyugat-nak”, amikor kijelentette: hazája „ kis ország…és ezért túl magasra akar kapaszkodni” . A megalázkodás, és hajlongás eme burkolt, de egyértelmű jeladását vették „Nyugaton”.
A szavakat természetszerűleg követték a hazánk érdekei ellen ható konkrét tettek, gesztusok.
A grippeneket felszereljük légi utántöltési lehetőséggel. Hazánknak ugyan erre semmi szüksé-ge nincs, hisz perceken belül elérhető bármelyik irányban a határ, de hát nyugat érdeke ezt kívánja.
Következett a Washington-i látogatás kicsikarása, amelyet kérés nélküli hajbókoló felajánlá-sok kísérték: küldünk harcoló alakulatokat Afganisztánba; felajánljuk Taszárt az iraki háborús készülődés céljaira, az iraki ellenzékiek kiképzésére. A felajánlás az USA-nak jól jött, hisz úgyis kellett volna keresniök egy „balekot” , aki átveszi tőlük azt a kockázatot, amit ők több ezer kilométer távolságból nem mertek vállalni. Mi azonban mindenféle védelem nélkül, fel-ajánlottuk magunkat.Váljunk mi az iraki, a muzulmán gyűlölet újabb céltáblájává, annak elle-nére, hogy nekünk semmi közvetlen érdekünk nem kapcsolódik az iraki rezsim megdöntésé-hez, s az ottani olajlelőhelyek birtoklásához, de viseljük majd mi a következményeket.
A politikai nemzetárulás posványának non plus ultrájaként a D 209-es, és a vele egypetéjű sleppje együtt ünnepelte saját hazánk fővárosában Nastaseval , a román miniszterelnökkel Erdély trianoni elcsatolásának évfordulóját.
És legutóbb az EU csatlakozás elérhető esélyfeltételeinek kudarca, a korábbi csatlakozási juttatásaink relatív csökkenése, romlása is a bűnhődés következményeihez sorolandó.
Hát így hárulnak át a Medgyessy és kabinetje bűneinek következményei a magyar milliókra, akiknek egy része legfeljebb abban vétkes, hogy szavazataival hatalomba segítette őket.
Meggyőződésem, hogy nem tévedünk ha ezek ismeretében azt állíthatjuk, hogy a Medgyessy kormány nemcsak nemzetbiztonsági, de nemzet-megmaradási kockázatot is jelent a magyar nép, az ország számára
Pécs, 2002 december
Gróf Endre közgazdász
| |