(Hozzászólás)

Torkos Matild „Afganisztáni zsákutca” cím alatt a Magyar Nemzet 2010 szept.2.-i számában  megjelent írása  értelmetlen áldozatnak  minősítette a közelmúltban elhunyt magyar katonák halálát, és ennek kapcsán felvetette, hogy az országgyűlésnek  foglalkozni kellene az afga-nisztáni szerepvállalásunk felülvizsgálatával.

A cikk több bíráló és  egyetértő véleményt indukált  az újság hasábjain, melyekhez  kapcso-lódva  talán nem érdektelen kissé mélyebbre nyúlni   politikai elkötelezettség mellőzésével a vélemény megfogalmazásához.  

Csupán a  gátlástalanul  fegyverként  használt szokásos rasszista, antiszemita és fasiszta jelzők önvédelmi elhárítása céljából  szükséges eleve kijelenteni  az ab ovo, mindenek felett álló morális igazságot, hogy emberileg sajnálatos  és fájdalmas minden katonahalál is független attól, hogy melyik oldalt érinti, és attól is, hogy  az a háború  indokolt-e, és milyen gazdasági, politikai avagy  történelmi célt szolgál. 

A katonahalál  társadalmi minősítése azonban már nem független attól, hogy a támadó, az agresszor ; vagy a  megtámadott, a védekező  fél  szempontjából  kerül-e megfogalmazásra.  És  attól is függ, hogy melyik fél  katonájáról van szó.

Annak eldöntése tehát, hogy egy katonahalált  ténylegesen   hősnek, vagy csak áldozatnak lehet-e, kell-e ( itt a német „soll” kifejezés lenne a legmegfelelőbb) tekinteni, a fenti szempon-tok motiválják.

Igazságos háború csak a védekező háború lehet –ide értve a közvetlen támadási veszélyt megelőzőt is-, amely nemcsak igazságos, de elsődleges hazafias kötelesség is. Az afganisztáni háború  azonban semmiképpen nem sorolható ebbe a fogalmi körbe a NATO oldaláról mert:

            1. az azóta már több helyen és formában megfogalmazott  állítás szerint  a WTO  székházak megtámadása nem volt más, mint „casus belli”, azaz háborús ok, amely kellett ahhoz, hogy az USA  háborút indíthasson világuralma kiterjesztéséhez, és újabb nyersanyag források  megszerzéséhez.

Hogy ténylegesen erről volt szó, rövid  alátámasztásként

            -  idgézem    Helsinki Sonomat  finn lapban megjelent írást: „szeptember 11-én a WTO tornyok leomlásának napján, mintegy négyezer zsidó vallású tisztviselő nem ment be dolgoz-ni az épületben lévő munkahelyére. Vajon mi dolguk lehetett akkor, és ki igazolta távolmara-dásukat” (Magyar Világ 2001 okt-nov)

            - John Kelly  angol képviselő miután bejelentette, hogy másnap felfedi bizonyítékait a WTO megtámadásával kapcsolatosan, másnap reggel öngyilkos lett.(Kb. ugyanúgy, mint az olajszőkítéssel kapcsolatosan egy-két rendőrtiszt nálunk)

            - ahhoz már fantázia sem kell, hogy hogyan lehetett  egy négyszázszor négyszáz alapterületű  épületet  több száz kilométerről,  közel hangsebességgel száguldó  repülőgéppel,

az USA bámulatos fejlettségű felderítése mellett, gyakorlatlan pilótákkal, terrorista pánik közepette  eltalálni. stb.

            2. Milyen veszélyt jelenthet a több ezer kilométer távolságra fekvő Afganisztán a  maga fejletlenségével az USA-ra ?

A fentiek szerint tehát mi egy igazságtalan, egy hódító célú háborút támogatunk, így azt hősies tettnek  nyilvánítani semmiképpen nem lehet.

Az értelmező kéziszótár szerint „Hősies halál a háborúban a hazáért , vagy veszélyes  helyzetben a közösségért elszenvedett halál .”  Persze a veszélyes helyzetet előidéző saját maga nem lehet hős, ha belehal.

A fentiek szerint az Afganisztánban meghalt katonák nem hősök, hanem az USA világuralmi törekvéseinek áldozatai.

Bizony itt lenne az ideje, hogy felülvizsgáljuk ennek az agresszív háborúnak a támogatását, nemcsak a további áldozatok okán, nemcsak annak erkölcstelen, elfogadhatatlan jellege  és célja, de a magyar lakosságot súlytó anyagi terhei miatt is. 

A  NATO pedig   nem hódító háborúk indítására szerveződött, hanem védelmi feladatokra.

Az pedig, hogy az ENSZ  megszavazta az amerikai agressziót, csupán a fennálló hatalmi tényezők  következménye, s nem a tényleges helyzeté.

Egyébként  minden ilyen felvetés esetén önkénytelenül is bekattannak azok a határozatok, amelyek  száma már elérte a kb. 140-et, de egy sem került végrehajtásra. Ezek közül legjelentősebb a 242-es  határozat, amely Izraelt  kötelezte az 1967-es háborút követően az   eredeti határokra  való visszavonulásra.

Ú.i. Ha pedig a Föld nyugati féltekéjének szervilizmusa bennünket is „kötelez” bizonyos részvételre, akkor a Kormány legfeljebb tegye lehetővé   az USA-nak zsoldosok toborzását saját „szakállukra”, ahhoz a háborúhoz, amely  nemcsak  az államterrorizmust jelenti, de  megnyerhetetlen is.

2010 szept.8

Gróf Endre közgazdász                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                          

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés